Waldorf Pedagógiai Intézet
Három éves levelező Waldorf-pedagógus továbbképzés
A képzés célja
A 2012/13-as tanévben negyedik alkalommal indítjuk el három éves levelező posztgraduális Waldorf-pedagógus továbbképzésünket, melynek célja, hogy megfelelő alapozást adjon a Waldorf-pedagógusi munka végzéséhez. Olyan tanárok és tanítók jelentkezését várjuk, akik fontosnak tartják a folyamatos önképzést, a szellemi és művészi alkotómunkát, s akik nyitottak a világ problémái és az ember talányának megismerése iránt.
A képzés tartalma
Az első év egy külön egységet alkotó alapozó év, melynek során valamennyi hallgató azonos képzésben részesül. A követelményeknek eleget tevő hallgatók tanúsítványt kapnak. Az alapozó éven a Waldorf-pedagógia szellemi hátterével, világ-, ember-, és gyermekszemléletével ismerkednek a hallgatók, s az önismereti-, önképző munka során több művészetbe is rendszeresen betekintenek. (Az alapozó év különállóan is elvégezhető.)
Második és harmadik év: a jelentkezők számától függően a következő specializációkat tervezzük indítani: osztálytanító, középiskolai tanár, idegennyelv-tanár.A képzés második és harmadik évében a hallgatók bepillantanak a Waldorf-óvoda életébe, átfogó pedagógiai-pszichológiai képet kapnak a Waldorf-iskola 12 évének egészéről, megismerik a kibontakozó gyermek (ifjú) személyiségfejlődésének ívét, s hogy mindez hogyan kapcsolódik a tanítási-tanulási folyamathoz. Az egyes specializációs csoportokban megismerkednek a választott specializáció sajátos vonásaival és a szükséges módszertani ismeretekkel.
Táborok
A tanévnyitó táborokban elsősorban intenzív egyéni és csoportos művészeti munka folyik, de sor kerül a témához kapcsolódó előadásokra is.
Hospitálás
A Waldorf-iskolai hospitálás jó lehetőség az iskolákban folyó mindennapi munka megismerésére. A hospitálásra közös- és egyéni szervezés alapján egyaránt sor kerülhet.
Mentorálás
A hallgatóknak a képzés tanárai rendszeres lehetőséget biztosítanak a személyes és csoportos megbeszélésekre. A kisebb csoportokra osztott tutori órák beépülnek az órarendbe, miként a képzési alkalmakat lezáró közös tutori órák is.
Kinek ajánljuk
A képzést minden érdeklődőnek ajánljuk. A képzés elvégzéséről a tanári vagy tanítói végzettséggel rendelkező hallgatók tanúsítványt kapnak, amennyiben megfelelnek a képzési követelményeknek.
Különösen ajánljuk a képzést azoknak az érdeklődőknek, akiket az alábbi Waldorf-pedagógusi szakterületek érdekelnek kiemelten:
- osztálytanító
- középiskolai tanár
- idegennyelv-tanár
Minden jelentkezőnek fontos mérlegelnie, hogy munkahelyi és családi kötelezettségei mellett elegendő időt és figyelmet tud-e fordítani a képzésen való részvételére, az órákra, foglalkozásokra való előkészületeire és a képzési tartalmak feldolgozására.
A képzésre tanítói vagy tanári diplomával rendelkező hallgatókat, és tanítói vagy tanári végzettség nélküli érdeklődőket egyaránt fogadunk.
Tanulmányi idő
A képzés időtartama: 3 év; 2012 augusztusától 2015 júniusáig. A részletes időbeosztást a nyári táborban kapják meg a hallgatók. A képzés a nyári táborral kezdődik, ezt követően havonta egyszer találkozunk (péntek, szombat, vasárnap) kilenc alkalommal a tanév során. Ez pénteken és szombaton egész napos, vasárnap pedig kb. 14 óráig tartó elfoglaltságot jelent.
A tanulmányok lezárása
A képzés sikeres elvégzését igazoló hivatalos tanúsítvány kiadásának feltételei:
- állami tanítói vagy tanári diploma,
- a képzési foglalkozásokon történő minimum 90 %-os részvétel,
- a képzési kollégium állásfoglalása a hallgató Waldorf-pedagógusi felkészültségéről; kritérium: az emberismereti alapok, a metodikai-didaktikai ismeretek, a pedagógiai és a szükséges szociális kompetenciák megléte,
- egy pedagógiai tárgyú dolgozat, illetve portfólió elkészítése, a téma bemutatása előadás keretében, illetve az írásbeli és szóbeli munka pozitív értékelése a témavezető/k/ részéről
A tanítói vagy tanári képesítéssel nem rendelkező hallgatók, amennyiben a többi követelménynek eleget tesznek, a képzésen való jelenlétükről igazolást kapnak.
A képzés tanárai
A foglalkozás-vezetők rendszerint Waldorf-iskolában gyakorló pedagógusok és/vagy a felnőttoktatásban tapasztalattal rendelkező tanárok.
A képzés helyszíne
A képzés a Waldorf Pedagógiai Intézetben zajlik (Solymár, József Attila utca 41).
Költségek
A képzés tandíja a 2012/2013-as tanévben: 137 500 Ft/félév.
Regisztrációs díj: 25.000 Ft, amely a képzés utolsó félévének tandíjába beszámításra kerül.
A jelentkezés módja
- önéletrajz és motivációs levél
- tanítói, vagy tanárivégzettséget igazoló dokumentum másolata
- az iskola ajánlása (ha a jelentkező gyakorló pedagógusként dolgozik)
A jelentkezéseket elektronikus formában kérjük eljuttatni a Waldorf Pedagógiai Intézet címére:
Jelentkezési határidő: 2012. március 25.
A képzés kezdete: 2012. szeptember
További információ
Kótai Zita
Hétfő-szerda-péntek 9.00-13.30
0626/360 145
vagy: 06 20 523 4573
info@waldorf-kepzes.hu











